Ahogy menetelnek az évek, egyre gyakrabban jut eszembe a saját korom. Nem mintha annyi idősnek érezném magam, mint amennyi vagyok. Igyekszem lassítani a a folyamatot sok mozgással, odafigyelve az étkezésekre. Ez utóbbi megy a legnehezebben, gurmand mivoltom miatt gyakran elcsábulok. De azért, amit lehet, megteszek önmagamért. Mindig arra gondolok: örüljek annak, hogy egyáltalán lehetőségem van foglalkozni ezzel! A két legjobb gyerekkori barátomnak ez sem adatott meg: egyikük 48, a másikuk 56 évesen hagyott itt.

Saláta Sára vagy Liz Truss bírja tovább? A kérdés ugyebár eldőlt, és a lemondott kormányfő az eddig legrövidebb ideig hivatalban lévő kabinetvezetőként írta be nevét a brit történelemkönyvekbe. Pedig a negyvenöt napos miniszterelnökségnél létezett kevesebb, poszton töltött idő a történelemben. Még mi, magyarok is két kormányfőt tudunk felmutatni, akik ennél rövidebben érezhették magukat kényelmetlenül hivatalukban.

Egy alsó-ausztriai álmos kisváros nem sok vad izgalmat tartogat: a csinos főtér, a gondozott házsorok, virágos parkok megszokottak a hasonló, nagyjából húszezres lakosú osztrák településeken. Egy dologgal mégis kitűnik közülük a Duna menti Tulln: itt született 1890-ben Egon Schiele.

A film korai történetében tett közös barangolásaink megtévesztőek: a fától nem látjuk az egész erdőt. Aki azt hiszi, hogy a film csak játékfilm, az sok mindenről lemarad. Például a dokumentumfilmről, ami nemcsak egyidős a játékfilmmel, hanem egy kicsit idősebb is nála – lehet, hogy ikertestvére a fikciós műfajnak, de akkor az az ikerfél, aki először jött a világra.

A mozi hatalmasra nőtt, Amerika legyőzte Európát, és e csoda mámorában, zavartalanul telt néhány évtized. Ekkoriban egyetlen igazi tömegmédium létezett, és nem volt versenytársa. Keleten és nyugaton, csillogó mozipalotákban és kis, kelet-európai köpködőkben mindenkit ugyanaz a varázsvilág andalított el. Hát persze, hogy a mozirajongók nosztalgiával tekintenek vissza erre a korra!