Gyakd meg, te léha kurafi!
Ahogy menetelnek az évek, egyre gyakrabban jut eszembe a saját korom. Nem mintha annyi idősnek érezném magam, mint amennyi vagyok. Igyekszem lassítani a a folyamatot sok mozgással, odafigyelve az étkezésekre. Ez utóbbi megy a legnehezebben, gurmand mivoltom miatt gyakran elcsábulok. De azért, amit lehet, megteszek önmagamért. Mindig arra gondolok: örüljek annak, hogy egyáltalán lehetőségem van foglalkozni ezzel! A két legjobb gyerekkori barátomnak ez sem adatott meg: egyikük 48, a másikuk 56 évesen hagyott itt.
Saláta Sára vagy Liz Truss bírja tovább? A kérdés ugyebár eldőlt, és a lemondott kormányfő az eddig legrövidebb ideig hivatalban lévő kabinetvezetőként írta be nevét a brit történelemkönyvekbe. Pedig a negyvenöt napos miniszterelnökségnél létezett kevesebb, poszton töltött idő a történelemben. Még mi, magyarok is két kormányfőt tudunk felmutatni, akik ennél rövidebben érezhették magukat kényelmetlenül hivatalukban.
Kedves olvasók, újra itt a vasárnap, újra itt a heti szemle!
Az orvostudomány fejlődése kellemes, évtizedeken át tartó kábulatot hozott a polgári lakosság számára
Nem vacakoltak – mentették, akit menteni kellett. Nem is volt más választásuk.
Egy alsó-ausztriai álmos kisváros nem sok vad izgalmat tartogat: a csinos főtér, a gondozott házsorok, virágos parkok megszokottak a hasonló, nagyjából húszezres lakosú osztrák településeken. Egy dologgal mégis kitűnik közülük a Duna menti Tulln: itt született 1890-ben Egon Schiele.
Ideje, hogy megmutassuk a Nóri által már többször bemutatott és egymilliószor leírt VALÓDI VIDÉKET, a kettészakadt Magyarországot.
Volt egyszer egy kislány, egy nagyon bátor kislány, aki történelmet írt az úszósportban. Gertrude Ederlének hívták.
A film korai történetében tett közös barangolásaink megtévesztőek: a fától nem látjuk az egész erdőt. Aki azt hiszi, hogy a film csak játékfilm, az sok mindenről lemarad. Például a dokumentumfilmről, ami nemcsak egyidős a játékfilmmel, hanem egy kicsit idősebb is nála – lehet, hogy ikertestvére a fikciós műfajnak, de akkor az az ikerfél, aki először jött a világra.
Heti összefoglaló – új formában!
Mikor tolnak előre egy nőt, hogy tegye kockára a hírnevét és a karrierjét?
A valóság a révfülöpi gyógyszertárnál jött szembe, és nem hagyta magát lerázni
Támogatott tartalom
Mi köze lehet egy 15. századi tallinni gyógyszerésznek a magyarokhoz? És hogy jön ide a címben említett szerelmi bánat? No és a marcipán?
„Nem lehet fűteni! Ha fáztok, akkor igyatok slivovicát!”
A mozi hatalmasra nőtt, Amerika legyőzte Európát, és e csoda mámorában, zavartalanul telt néhány évtized. Ekkoriban egyetlen igazi tömegmédium létezett, és nem volt versenytársa. Keleten és nyugaton, csillogó mozipalotákban és kis, kelet-európai köpködőkben mindenkit ugyanaz a varázsvilág andalított el. Hát persze, hogy a mozirajongók nosztalgiával tekintenek vissza erre a korra!
