Hétvége van. Tegnap kiporszívóztam, de a fürdőszobában még rendet kéne rakni. Holnap rántott hús lesz. Kipróbálom, ahogy a TV-ben láttam, és rakok rá fóliát a klopfolás előtt. Ha majd hozom a gyereket a különóráról, ne felejtsek el sört venni, mert ha nincs itthon, akkor ő megy a kocsmába, és azt már ismerjük…

Ez a történet annyira szép, hogy filmet kellene belőle csinálni. Ja, csináltak is! Elvégre olyan, mintha kitalálták volna: az, hogy egy megfáradt sztár és az ifjú bombázó egymásba szeret egy forgatáson, és szinte azonnal összeházasodnak, még elképzelhető. De hogy együtt is maradnak, és addig szeretik egymást, míg a halál el nem választja őket… az valószínűleg ritkább. Különleges történet az övék.

Van, akinek már a születése pillanatától szüksége van támogatásra, segítségre; világosan látszik, hogy a hátrányok már akkor, de néha még hamarabb, már a magzati korban meghatározzák egy-egy gyerek életét, jövőjét. Máskor eleinte úgy tűnik, hogy minden rendben, aztán történik valami, és kiderül: mégsem. A problémák sokáig maradnak a zárt ajtók mögött. És mire kívül kerülnek, addigra néha már túl késő. De van, hogy időben sikerül megoldást keresni.

Ezerkilencszázötvenhét meglehetősen vacakul indult. Nem elég, hogy az apámat elvitték a gonosz ávósok a börtönbe, amit többé-kevésbé személyes sértésként és engem ért nagy igazságtalanságként éltem át, anyám is súlyosan megbetegedett. Ugyan eleinte még rengeteget szaladgált mindenfelé a városban, főleg kérdezősködni meg tapogatózni, hogy hogyan lehetne beszélőhöz jutni, csomagot beadni meg az apámat esetleg kiszabadítani, de közben lassan elnehezült, a teste egyre formátlanabb lett, és a végén kórházba került.

A székely himnusz Trianon után egy évvel született, címe eredetileg Bujdosó ének volt és női karra írták. A romániai magyarság körében népdalként terjedt, Magyarországon alig ismerték. Észak-Erdély visszacsatolása után kötelezővé tették a tanulását, majd 1946 és 1989 között mindkét országban betiltották. De szinte minden himnusz története valamiért különös.

A hálaadás napján, november negyedik csütörtökjén, ami az idén november 24-ére esik, hagyományosan pulykasült kerül az amerikai asztalokra, krumplipüré, áfonyaszósz és sütőtökös pite kíséretében. Ezzel emlékeznek arra az őszi ünnepségre, amikor a Mayflower fedélzetén Észak-Amerikába érkezett protestáns angol zarándokok a betakarítás után először lakomáztak közösen a helyi indiánokkal. A nevezetes hajó Angliából, Plymouth kikötőjéből indult útnak 1620-ban, az utasai azonban ezt megelőzően hosszú éveken keresztül Hollandiában, Leidenben találtak otthonra.

November 11. 11 óra – azaz 11.11.11.  A mágikus dátum a bécsieknek pár óra felhőtlen vidámságot, szinte gondtalanságot jelent, még most is, az infláció, az energiaszűke, a nem túl távoli háború, a járvány visszatérésének fenyegetettsége közepette. Sőt, annál inkább, már csak azért is, mert az elmúlt két évben kénytelenek voltak nélkülözni a legkedveltebb bécsi hagyományt, a bálozást.

Az egész világot megmozgató katari foci VB lázában égve is megállapíthatjuk: akad, aki szerint a sport úgy en bloc hülyeség. Aztán vannak teljesen céltalan mozgásformák is, melyekben maga a sport, mint filozófia kérdőjeleződik meg, s ahol az előbbi elv (sportolni baromság) találkozik a kínálattal. Hölgyeim és uraim, ismerjék meg a rókadobálás nemes és teljesen értelmetlen hagyományát!

Kezdjük egy találós kérdéssel: mi lehet az, ami egyszerre segít a klímaveszély enyhítésében és a gazdaság fellendítésében? Ne gondolják, hogy ez unalmas kérdés! Dehogy! Izgalmas, bár egyáltalán nem közismert rá a válasz. Nem más ez, mint a gigafactory, vagyis olyan, nagyon fontos termékeket előállító gyárak létesítése, amelyek csökkentik a világunkban vészesen szaporodó hulladékok felhalmozódását, enyhítik az egyre fogyatkozó értékes anyagokból már most is várható hiányt, és ráadásul kedvezően befolyásolhatják az ökológiai lábnyomot.